Játékszabályzat


1. A játék és a szervező


Jelen szabályzat Győrfi Gábor által kezelt, karbantartott Massage Stúdió Kiskunhalas Facebook oldalán futó üzenőfali nyereményjátékokra vonatkozik, (a továbbiakban: Játék), az alábbi feltételekkel.


2. Kik vehetnek részt a játékban?


§ A Játékban részt vehet minden 18 éven felüli, internet-felhasználótermészetes személy, aki Magyarországon tartózkodási- vagy lakóhellyel rendelkezik (a továbbiakban: Játékos).


§ Amennyiben a nyertes cselekvőképességében korlátozott, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére csak törvényes képviselőjével együtt jogosult.


§ Amennyiben a nyertes cselekvőképtelen, úgy nevében kizárólag törvényes képviselője járhat el.


§ A Játékban a Szervező dolgozói és közreműködői, valamint mindezen személyek Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozói nem vehetnek részt.


§ A Játékos a nyereményjátékban való részvétellel elismeri, hogy teljes körűen megismerte a Játékszabályzatot, és azt feltétel nélkül elfogadja.


§ Amennyiben a Játékos jelen részvételi szabályzatot vagy annak bármely rendelkezését nem fogadja el, valamint azzal kapcsolatban kifogást emel, a Játékban nem jogosult részt venni, illetve a Játékból automatikusan kizárásra kerül.


§ A Játék lebonyolítása, illetve az abban való részvétel a jelen Játékszabályzat szerint történik. Amennyiben a Játékszabályzat valamely kérdést nem szabályoz, úgy a hatályos jogszabályok vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.


3. A játék időtartama, menete


A játék időtartama:
2024. Június 24. - 2024 Július 18.


Nyertesek száma: 3 fő


Nyeremény:


Nyeremény: véletlenszerű sorsolással kiválasztott, az üzenőfali bejegyzést megosztó és a Massage Stúdió Kiskunhalas Facebook oldalát követő nyertes nyereménye:
Egyenként egy masszázsutalvány, mely beváltható 60 perces masszázsra.


Sorsolás és eredményhirdetés: 2024. Július 19 Péntek 19.00.


A játék menete:


Ahhoz, hogy egy Játékos részt vegyen a nyereményjátékban és jogosult legyen a nyereményre a Massage Stúdió Kiskunhalas Facebook oldalára kikerülő játékfelhívás szerint kell eljárnia (követni kell az oldalt és megosztani a játékfelhívás bejegyzését).


A nyerteseket, véletlenszerűen választjuk ki a www.facebooknyertes.com alkalmazás segítségével.


4. Nyeremények, nyertesek


A nyeremény készpénzre nem váltható és át nem ruházható.


A nyerteseket gépi sorsolás segítségével, a véletlenszerűség elvét szem előtt tartva az alábbi programmal végezzük: www.facebooknyertes.com


A nyerteseket nevét a Massage Stúdió Kiskunhalas Facebook oldalán tesszük közzé legkésőbb a sorsolásra megjelölt időpontot követő 10 órán belül. 


Pótnyerteseket hirdetünk.


A nyertes nem jogosult a nyeremény átvételére, ha:


§ ha a játékra jelentkezésekor nem töltötte be a 18. életévét;


§ ha az értesítő levélre 1 munkanapon belül nem válaszol;


§ ha bármely okból nem lehet felvenni a nyertessel a kapcsolatot;


§ egyértelműen bizonyítható, hogy több és/vagy hamis regisztrációval vett részt a Játékban, mellyel jogosulatlan előnyre tett szert;


§ egyértelműen bizonyítható, hogy a Játék menetét/eredményét bármilyen módon szándékosan befolyásolni próbálja;


§ jelen részvételi szabályzat bármely pontját megsérti


§ ha a 3. pontban írtak szerinti nyereményadó bevalláshoz szükséges személyes adatait nem adja meg a Szervezőnek


5. Nyertesek értesítése


A nyertesekkel Facebook üzenetben vesszük fel a kapcsolatot és egyeztetjük velük a nyeremény átvételének részleteit. A nyertes nevét a Massage Stúdió Kiskunhalas Facebook oldalon is közzé tesszük.


Amennyiben a nyertessel nem sikerül felvenni a kapcsolatot, a nyertes nem jogosult a nyereményre. A nyertes személyének azonosításához és ellenőrzéséhez a Szervező kötelezheti a nyertest személyazonosságának igazolására.


Amennyiben a nyertes nem a levélben foglaltaknak megfelelően jár el, vagy a kért adatok közül egyet vagy többet nem hajlandó a Megbízott rendelkezésére bocsátani írásban, jogosulatlanná válhat nyereményére.


6. Nyeremények kézbesítése


A nyeremény átvételének részleteit a nyertessel Facebook üzenetben majd e-mailben vagy telefonon egyeztetjük.


A Játékosok kötelesek együttműködni a nyeremények átvétele érdekében. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, és a nyeremény átvétele meghiúsul, a nyeremény a továbbiakban nem vehető át és a Szervezőt semmilyen felelősség nem terheli ezzel kapcsolatban.


7. A Szervező felelőssége


A Szervező kizárja felelősségét a Játékosok téves, pontatlan vagy hiányos adatszolgáltatásából, a cselekvőképességében részlegesen korlátozott vagy cselekvőképtelen személy törvényes képviselő hozzájárulása nélküli, vagy kiskorú személy regisztrációjából, valamint a nyertes részére elektronikus úton elküldött értesítésnek neki fel nem róható elvesztéséből, egyéb okból történő sikertelen kézbesítéséből, illetve annak késedelméből eredő, a Játékos vagy bármely harmadik személy által elszenvedett károk tekintetében.


8. Adatkezelés és adatvédelem


8.1 Tájékoztatás


A játékban való részvétel és az ehhez szükséges adatszolgáltatás önkéntes. Tájékoztatjuk, hogy adatait az adatfeldolgozón kívül harmadik felek részére nem továbbítjuk, kizárólag a jelen szabályzatban részletezett célra, a nyertes/ek azonosítására, nyereményének részleteivel kapcsolatos egyeztetésre használjuk.


A Játék résztvevőinek adatait a Szervező a 8.1 pontban meghatározottaktól eltérő célokból nem kezeli, és nem dolgozza fel, illetve adatait kizárólag a jogszabályban engedélyezett határideig, illetve a játékban résztvevő tiltási nyilatkozatának kézhezvételéig kezeli.


Adatai kezeléséhez adott hozzájárulását bármikor, korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen jogosult visszavonni, továbbá jogában áll adatainak a megjelölt célra vagy annak egy részére történő kezelésének megszüntetését kérni.


A Szervező kérésre részletes tájékoztatást ad az érintettnek az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről.


Amennyiben az adatkezelési feltételek megváltoznak, a Szervező tájékoztatja a Játékosokat a módosításokról.


Adatvédelemmel kapcsolatos panaszával a Játékos a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (www.naih.hu) vagy az illetékes bírósághoz fordulhat.


8.2 Azáltal, hogy a Játékos részt vesz a nyereményjátékban,


§ hozzájárulását adja ahhoz, hogy amennyiben nyer a Játékban, akkor a nyeremény kézbesítéséhez nélkülözhetetlen személyes adatait (név, e-mail cím, postacím), a Szervező és a Megbízott a nyeremény kézbesítése céljából az Információs Önrendelkezési Jogról és az Információ Szabadságról szóló 2011.évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kezelje.


§ feltétel nélkül beleegyezik abba, hogy adatait a Szervező (adatkezelő) jelen Játék lebonyolítása során az nyeremények kézbesítése céljából, a játékidőtartama alatt felhasználja, valamint, hogy azokat az általa megadott adatok feldolgozásával megbízott adatfeldolgozók részére továbbítsa ugyanezen célra.


A Játékosok személyes adatait a Szervező kizárólag a Játékosokkal történő kommunikációra használja, majd azokat a nyeremények sikeres átadása után törli, kivételt képez az az eset, amennyiben az aktuális üzenőfali játékhoz kapcsolódik egy másik, külön Applikációban történő regisztráció és ezzel párhuzamosan egy másik, a Játékos által elfogadott játékszabály.


9. Kizárás


A Játékból kizárásra kerülnek azok a Játékosok, akik a nyeremény játékszellemével ellentétesen vesznek részt a nyereményjátékban, azzal a céllal, hogy a nyerési esélyeiket megtévesztő magatartással megnöveljék, ezzel megfosztják a nyerési esélyektől a tisztességesen játszani kívánó többi résztvevőt.


Felhívjuk a játékosok figyelmét, hogy a Szervező fenntartja magának a jogot, hogy ilyen cselekmény észlelése esetén, értesítés nélkül kizárja a Játékost a Játékból.


10. Vegyes rendelkezések


A Szervező fenntartja a jogot jelen részvételi szabályzat módosítására, a játék időtartamának lerövidítésére vagy meghosszabbítására és egyéb változtatásokra.


Ezt a nyereményjátékot a Facebook semmilyen formában nem támogatja, azzal összefüggésbe nem hozható.


2024. 06. 24.




A képeket biztosította: Pexels
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el